logo, Kalász Vivien fotográfus

Természet, tájak, városok, hangulatok

A Balatonnál nőttem fel, majd közel két évtizedet a betondzsungelben éltem, így sokszor hiányzott a vidék, a természet közelsége. Ha kiszabadultam, a gépemet biztosan magammal vittem! 2019-ben a városból az agglomerációba költöztünk, így szerencsére sokkal közelebb vagyok a természethez és amikor csak tehetem, megyek is - a gépemmel együtt - egy kis felfedezésre.

 

A természetfotózás kikapcsol, megnyugtat és a kirándulások vagy nagyobb utazások alkalmával mindig ráébredek, hogy annyi csoda van még a világon. Ha más nem adódik, akkor a városban próbálom megtalálni a rejtett szépségeket, hiszen ott is akad kincs bőven!

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy volt alkalmam sokat utazni, így azon túl, hogy betekintést nyerhettem idegen kultúrák világába, meg is örökíthettem egy-egy szeletet azokból.

 

Ebbe az albumba ezekből az emlékképekből a számomra legkedvesebbeket válogattam össze - hazánkból és határon túlról egyaránt.

 

Az albumot folyamatosan frissítem, így érdemes néha benézni!

A képek felhasználásával kapcsolatban vagy ajánlatkéréshez vedd fel velem a kapcsolatot itt!

© 2021 KALÁSZ VIVIEN PHOTOGRAPHY

Az oldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. A szöveget részben vagy egészben, illetve a képeket másolni, elektronikus vagy egyéb formában felhasználni

kizárólag az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehet.

 

e-mail: kapcsolat [kukac] kalaszvivien [pont] com ◦ Szakképzettség: Alkalmazott fotográfus 5421101 0000 00 00 ◦ Europass bizonyítvány száma: 779710

Kalász Vivien e.v., 52079577 ◦ Adószám: 68670029-1-42 ◦ NAIH-136967/2018

 

 

 

 

 

Tárhelyszolgáltató: